2020. 10. 16.

Amint már az első bejegyzésemben is említettem, az írásjegyek tanítása az egyik személyes kedvencem a kínai nyelvtanításban. Emellett talán elmondható róla, hogy egy igen kritikus pont is, hiszen ez a nyelv egyik –ha nem – legnehezebb része is, így hát különösen fontos, hogyan nyúlunk hozzá, illetve a kezdő nyelvtanulóknál hogyan építjük fel az írásjegytanítást.

Az írásjegyekről annyit talán mindenki tud vagy hallott, hogy azaz képírás eredetűek, és hogy sokan vannak. Előbbi jó kiindulópont nekünk, tanároknak a nyelvhez való érdeklődés felkeltéséhez, és az írásjegytanulás bevezetéséhez, hiszen amikor először találkoznak diákjaink velük, érdemes összetett írásjegyek helyett (你、好、吗), piktogram jellegű írásjegyekkel ismerkednünk. Nálam ez az első találkozás általában egy feladat formájában zajlik: előbb megmutatok nekik néhány piktogram jellegű írásjegyet a mai formájukban, és megkérem őket, hogy találgassanak, mire hasonlítanak, mit jelenthetnek. Amikor már nem érkezik tipp, akkor megmutatom ugyanennek a pár karakternek a legősibb, jóslócsontokon fennmaradt (甲骨文) formáját, és össze kell párosítaniuk a mai alakkal. A több mint háromezer éves régi alakok egyrészt valóban képírás szerűek, másrészt érdekességi faktorként a motivációt is növelik, az írásjegyekkel való első találkozás pozitív élményként fog megmaradni a kezdő nyelvtanulókban. Ezt követően majd a számok leírásával folytatjuk az írásjegyek tanulását, melyeken keresztül az alapvonásokat is elsajátítják.

A „nézzük meg, hogy nézett ki ez az írásjegy régen” módszert nem csak a piktogram jellegű, de egyéb összetett írásjegyek tanításánál is használom, bár tény, hogy kezdő szinten részben a motiváció növelés miatt jóval többet, mint később. Hogy hozzak néhány példát, ha megnézzük a forró (热) régebbi alakját, egy a tűznél melegedő, kezét a tűz felé közelítő emberalakra bukkanunk. A nevetni (笑) régi formájában lent egy hasát fogó, hétrét görnyedő emberalakot, fönt pedig egy pár a nevetéstől összeszűkült szemet látunk. A számolni (算) egy bambuszból készült abakuszon matató két kezet formál, a (急)-ben pedig egy embert látunk egy nagy marokban csapdába esve, akinek majd kiesik a szíve félelmében. Ezeken a magyarázatokon keresztül a kínai kultúra és történelem érdekességei is előjönnek, melyek nem hiányozhatnak a nyelvórákról sem. Másrészt segíthetnek megérteni és megjegyezni, egyes elemek hogyan kerültek bele az írásjegyeinkbe. Tény, hogy az írásjegyek nagy része az átalakulásuk folyamán vagy legkésőbb a 20. Század második felében történt leegyszerűsítésükkor elvesztette hasonlóságát az eredeti alakjával. Emiatt nem minden írásjegynél hasznos a régi alak vizsgálata. A tanárnak persze előbb minden tanulandó írásjegynek utána kell néznie ahhoz, hogy tudja, melyikeket érdemes megnézni a diákokkal. Ez rengeteg munka, ugyanakkor egy idő után lesz egy „adatbázisunk”, amihez mindig visszanyúlhatunk. Én úgy gondolom, hogy ez az időráfordítás abszolút megéri, mert ha csak átfutunk az új szavakon, és elmondom nekik, mi mit jelent, jövő órán dolgozat, ezt otthon, egyedül is meg tudják tenni, ehhez nincs szükségük tanárra.

Emlékszem, hogy annak idején klasszikus kínai órán egy kínai vendégtanárunk a végtelen mennyiségű szövegből csak úgy ki-kiemelt egy-egy írásjegyet és fejből felrajzolta, milyen volt régen, és honnan ered. Ezekre az írásjegyekre a mai napig emlékszem. Ez a tanárnő adott nekem inspirációt, hogy érdemes nekem is használnom ezt a módszert, és tény, hogy a diákok nagyon szeretik. Azt is megfigyeltem, hogy akik nálam kezdenek kínaiul tanulni, és az elejétől kezdve találkoznak ezzel a módszerrel, később kreatívabban tudnak egy írásjegyet elemezni, könnyebben belelátnak valamit a írásjegyekbe vagy elemeikbe, és ezt sokszor felhasználják az adott írásjegy megjegyzéséhez, memorizálásához is. A „mire hasonlít, és milyen történetet tudok kitalálni az elemek segítségével, hogy megjegyezzem ezt az írásjegyet” módszerről a következő bejegyzésemben írok.

Témakörök: Írásjegyek, Kínai kultúra