2023. 08. 31.

A mai bejegyzésem kivételesen nem Kínáról vagy a kínai nyekvről szól, azonban kapcsolódik a Mit tanulhatunk Kínában tartózkodásunk során című bejegyzésemhez. Idén nyáron egy fantasztikus lehetőséget kaptam, az Erasmus+ Mobilitási program keretében ugyanis a Portugáliához tartozó Terceira szigetére látogathattam, ahol tanártásaimmal egy egyhetes kurzuson vettünk részt.

Amikor értesültem az ösztöndíj lehetőségről, és megnyitottam a képzések listáját, rögtön a digitális oktatás témájúakra szűrtem. Nagyon sokat tanítok online formában, ami azzal jár, hogy gyakorlatilag folyamatosan online tananyagokat készítek. Sokszor azonban azt érzem, hogy az általam ismert programoknál, applikációknál az adott feladat-, vagy poszter készítéséhez sokkal jobbak is léteznek. Ezért örültem meg nagyon, hogy találtam egy "Techology and Media in Education" című kurzust. A képzési helyekre szűrve először nem akartartam hinni a szememnek, ugyanis egy Azori-szigeteki helyszín, Angra do Heroísmo is megjelent a képernyőmön.

Úgy gondolom, teljesen érthető, hogy az Azori-szigetek hallatán kétféle reakcióval találkozhatunk: Pontosan hol is vannak? illetve Elképesztően gyönyörű hely! Bevallom, nekem mindkettő eszembe jutott, ugyanis gyorsan rájöttem, hogy tényleg az egyik legtávolabbi képzési helyszínt sikerült kiválasztani. Ahogy később megtudtuk, a légi közlekedés népszerűsödésekor Terceira-szigetet sokszor nem is rajzolták rá a térképekre, lefelejtették róla. Valóban nem nagy sziget, csendes, békés, és természetközeli. Másrészt viszont kétségkívül valóban az egyik legkülönlegesebbet adottságokkal rendelkező helyszín is az Erasmus+ képzési helyei közül.

Terceirára érve az első benyomásom talán az volt, hogy minden elképesztően zöld és élettel teli. Mint kiderült, az augusztus a legszárazabb hónap itt, tehát ennél csak még zöldebb képet tud mutatni a táj. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, ahogy a helyiek mondani szokták: egy nap mind a négy évszak is be tud mutatkozni. Cserébe szinte naponta látni szivárványt, ami számomra különösen szívderírő élményt jelentett. Az levegő nagyon párás, és a sziget belső, magasabban fekvő részein kifejezetten szeles is, emiatt ritkák a magasra növő fák és erdősségek. Importáltak viszont Japánból cédrusokat, melyek mára szépen megnőttek, így akár a szárazföldi éghajlaton növő erdőkre hajazó részek is felbukkannak. A növényzet egyébként nagyon egzotikus, a túraútvonalak mentén minden tele van páfrányokkal mohákkal, alacsonyra növő-, ám annál érdekesebb formájú fákkal, bokrokkal. A növények között elő-elő bukkannak a fekete színű sziklák, a sziget ugyanis vulkáni eredetű. Az erdei túránk során úgy éreztem magam, mint aki egy elvarázsolt erdőbe vagy egy fantasy filmbe csöppent.

Természetesen nemcsak az erdők hangulatosak. A városok, falvak között közlekedve mindenütt szarvasmarhák és bikák legelnek. A telekhatárt hatalmasra növő, pompás hortenzia bokorsorok alkotják. Angra do Heroísmo, ahol a képzés maga folyt 35000 fős lakosságával a sziget legnagyobb városa, egyben régiós központ is. Vidám házaival, macskaköves utcáival, kikötőjével, régi erődjeivel olyan benyomást tesz, mintha megállt volna az idő. A kedvenc helyem a városi botanikus kert, mely lépcsőzetesen szökik fel egy dombra, melyről belátható az egész kisváros. Itt állt valaha, a 15. század végén a sziget első telepeseinek háza. A kert tele van vízfolyásokkal, változatos formájú medencékkel, szökőkutakkal. Általam sosem látott élénk színű virágokkal, pálmafélékkel, kúszónövényekkel, és természetesen az elmaradhatatlan hortenziákkal.

Az eddig leírtakból is érezhető, hogy Terceira a béke szigete. A helyiek elfoglaltságait leginkább a bikafuttatás és a Fado énekes estek adják. Előbbi számomra meglepő módon szinte napi szinten megrendezésre kerül valamelyik falu szélén, és a helyiek apraja-nagyja összegyűlik, hogy megnézze. Utóbbit hagyományos portugál pengetős hangszerrel kísérik, és melankólikus hangulatából a helyiek elvágyódása, a tengerre-, azaz óceánra szállók ellentmondásos érzései vagy éppen a honvágy cseng ki. Még egy állandó tényező jellemző Terceirára, ez pedig az óceán tömege. A víztömeg szinte a sziget minden pontjáról látható, körülöleli a szigetet, de egyben el is vágja azt a világ egyéb pontjaitól. Ettől lesz annyira izolált, egzotikus, ugyanakkor természetözeli is. A képzést egy napra félbeszakítva lehetőségünk nyílt az óceánra kihajózni bálnalesre, amely szintén életreszóló élmény volt. A szerencse mellénk szegődött, nemcsak négy ámbrás cetet, de számos delfint is láttunk. A napi szivárvány persze az óceán felett sem maradhatott el.

Ilyen környezetben azt hinnénk, nehéz rávenni magunkat a tanulásra, ugyanakkor magát a kurzust is nagyon élveztük. Négy különböző európai országból érkeztek a csapatba, és nemcsak a tanórákon, de órák után is rengeteget beszélgettünk az iskoláink jellemzőiről, a mindennapos nehézségekről-, és azok megoldásairól vagy éppen arról, kinek milyen módszere van arra, hogy a diákok színvonalasabb esszéket írjanak. Megismertünk videó-, és pszerkesztő applikációkat. Köztük olyanokat is, melyek kifejezetten okostelefonra vannak optimalizálv,a így a tanórán is használhatók. Rengeteg ötletet kaptunk a tanóráink színesebbé, interaktívabbá tételéhez. Olyannira belejöttünk, hogy sokszor még este, a szabadidőnkben is egymás digitális tananyagait, applikációit tanulmányoztuk és bezséltük meg. Számomra nagyon üdítő volt a társaság, mert úgy gondolom, nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Ha elkezdődött a Teachers Talking, úgy belemerültünk, hogy teljesen elrepült az amúgy Terceirán lassan múló idő. A helyi iskola oktatója, Joanna szintén fantasztikus kurzust tartott számítógépen, elsősorban projektmunkák készítéséhez használható applikációkról. Tőle a kurzuson kívül is sokat tanulhattunk, amikor arról mesélt, milyen itt felnőni és élni. Természetesen a helyi ételeket is kipróbáltuk, jobban mondva tobzódtunk bennük, ennyira fantasztikusak voltak a sajtok, tengeri herkentyűk, halak. És persze az édességek is.

Összességében elmondhatom, hogy nemcsak szakmailag volt számomra jelentős a Terceirán töltött egy hét, hanem amiatt is, mert egy általam egyáltalán nem ismert kultúrába csöppentem. Utoljára talán Kínában éreztem ilyet, hogy minden más, mint az általam megszokott, hogy szeretném jobban megismerni, megérteni ezt a helyet, ezeket az embereket. Rendkívül hálás vagyok, hogy megnyertem a pályázatot.

Úgy gondolom, egy ilyen kaland teljesen felfrissít, emellett motivációt is ad, hogy nyelvtanárként továbbra is nagy hangsúlyt fektessek a kulturális ismeretek tananyagba való beépítésére, illetve ahol csak lehet, támogassam a diákjaimat, hogy más országokba kijussanak, már kultúrákat megismerjenek, és ezzel ők maguk is gyarapodjanak.